Vb-selejtezők - Először nyertek az ukránok, kapaszkodnak a svédek

Sport, 2021.10.09

    Helsinki, 2021. október 9., szombat (MTI/AFP) - Az ukrán labdarúgó-válogatott öt döntetlen után először győzött, míg a svéd együttes otthon Koszovó ellen szerzett fontos három pontot szombaton a jövő évi katari világbajnokság európai selejtezősorozatában.

A D csoportban az ukránok öt döntetlennel kezdtek, most viszont Finnországból térhetnek haza győzelemmel.

A B csoportban a svédek kötelező diadalt arattak a vendég koszovóiak felett, és így kapaszkodnak az éllovas spanyolok után, ráadásul a vesztett pontok tekintetében jobban állnak, mint a Nemzetek Ligája vasárnap esti döntőjére készülő spanyolok. Georgia változatlanul nyeretlen, a vendég görögök a 90. és a 95. percben találtak be, így nyertek 2-0-ra.

Az F csoportban a skót-izraeli meccs tétje a csoport második helye volt, és az, hogy ki tudja tartani a lépést az eddig százszázalékos dánokkal. A vendégek már az 5. percben vezetést szereztek, fél óra után azonban egyenlítettek a skótok, aztán két perc múlva ismét az izraelieknél volt az előny. Arról, hogy a csapatok így vonultak el pihenőre, Lyndon Dykes tehetett, mert kihagyta a szünet előtti ráadásban megítélt büntetőt. A hazaik csatára aztán az 57. percben jóvá tette hibáját. A skótok nagy mezőnyfölényben voltak, és ez a 94. percben érett újabb góllá, ezzel otthon tartották a fontos három pontot.

Az A csoportban két eddig nyeretlen együttes csatájából a vendég írek kerültek ki jól Azerbajdzsánban.


Eredmények, európai vb-selejtezők, 7. játéknap:

A csoport: Azerbajdzsán-Írország 0-3 (0-2)
-------------------------------
gólszerzők: Robinson (7., 39.), Ogbene (90.)

később: Luxemburg-Szerbia, Luxembourg 20.45
B csoport: Georgia-Görögország 0-2 (0-0)
-----------------------------
g.: Bakaszetasz (90.), Pelkasz (95.)
Svédország-Koszovó 3-0 (1-0)
----------------------------
g.: Forsberg (29.), Isak (62.), Quaison (79.) Az állás: 1. Spanyolország 13 pont/6 mérkőzés, 2. Svédország 12/5, 3. Görögország 9/5, 4. Koszovó 4/6, 5. Georgia 1/6


D csoport:
Finnország-Ukrajna 1-2 (1-2)
----------------------------
g.: Pukki (29.), illetve Jarmolenko (5.), Jaremcsuk (34.)


korábban:
Kazahsztán - Bosznia-Hercegovina 0-2 (0-1)
------------------------------------------
g.: Prevljak (25., 66.)

Az állás: 1. Franciaország 12/6, 2. Ukrajna 8/6, 3. Bosznia-Hercegovina 6/5, 4. Finnország 5/5, 5. Kazahsztán 3/6


F csoport: Skócia-Izrael 3-2 (1-2)
-----------------------
g.: McGinn (30.), Dykes (57.), McTominay (94.), illetve Zahavi (5.), Dabbur (32.)

később: Feröer-szigetek - Ausztria, Torshavn 20.45 Moldova-Dánia, Chisinau 20.45

C csoport:

később:
Svájc - Észak-Írország, Genf 20.45

korábban:
Litvánia-Bulgária 3-1 (1-0)
---------------------------
g: Lasickas (18.), Cernych (82., 84.), illetve Despodov (64.)



később: I csoport: MAGYARORSZÁG-Albánia, Puskás Aréna 20.45 (+FOTÓ)
Lengyelország-San Marino, Varsó 20.45 Andorra-Anglia, Andorra La Vella 20.45


A csoportokból az első helyezett kijut a jövő évi katari világbajnokságra, a második pedig pótselejtezőt játszhat a részvételért. Mellettük a Nemzetek Ligájából a két legjobb olyan csoportgyőztes csatlakozik a pótselejtező mezőnyéhez, amely a vb-selejtezők során nem végez az első két helyen. A 12 csapat egymérkőzéses elődöntő-döntő rendszerben küzd majd meg a fennmaradó három helyért.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!