Vége a buborékos rendszernek a cselgáncsversenyeken

Sport, 2022.09.29

A Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) megszünteti a buborékos rendszerű lebonyolítást az olimpiai kvalifikációs versenysorozatban.

Az IJF a koronavírus-járvány 2020. márciusi kitörése után vezette be azt, hogy a viadalokat a külvilágtól elzártan, a közönséggel való érintkezés nélkül kell megrendezni. Az elkülönített szállodákba és csarnokokba csak negatív teszttel lehetett bejutni, és a viadalok végéig nem lehetett kilépni a "buborékból".

A pandémia kezdete - és több mint féléves leállás - után az első nemzetközi versenynek Budapest adott otthont, a 2020. októberi Grand Slamen 61 ország 409 dzsúdósa lépett tatamira.

A világszövetség friss közleményében bejelentette, fontos mérföldkőhöz érkezett a dzsúdós közösség. A példaértékű együttműködés és a vírus természetében végbement változások azt eredményezték, hogy csökkent a kockázat, ezért új protokoll lép életbe. Ennek értelmében megszűnik a buborékos lebonyolítás, és a résztvevőknek már csak a hazájukból való elindulás előtt, valamint a mérlegelésnél kell tesztelniük.

Az IJF ezzel együtt felhívta a figyelmet, hogy ha nagy számú pozitív teszteredmény születik, akkor a többi résztvevő egészségének védelmében akár le is fújhatják az adott viadalt.

Az intézkedés azt jelenti, hogy már az új rendszerben kerül sor a jövő csütörtökön kezdődő taskenti világbajnokságra, ahol 11 magyar dzsúdós indul.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!