Elindultunk egy úton, ahol a cél vagy az újabb mérföldkő előtt öt perccel megrekedtünk, ám mondhatjuk azt, hogy ez a világbajnokság nem bírt igazi téttel. Majd a 2027-es, németországi vb, és az utána következő Eb (Svájcban, Spanyolországban, valamint Portugáliában). Addig sem szabad azonban a fejlődésnek megállni, mert mások sem állnak le.  

A 2023-as vb-n óriási szerencsével kvalifikálták magukat a srácok a legjobb nyolc közé, a tavalyi Eb-n viszont nem csak a csapat lépett előre, de olyan tehetségek is megmutathatták magukat, mint Imre Bence vagy Palasics Kristóf. Akik úgy tűnik, hosszú évekig képesek lehetnek megoldani a posztjukat a válogatottban, ráadásul mint Kristófról kiderült, ő is szintet lép, a következő szezont a Bundesligában kezdi meg, a Melsungen színeiben, és ki tudja, talán a Bajnokok Ligájában is, de még messze a szezon vége, ez utóbbi nem biztos.

Fontos, hogy a kezdő sor mögött meg kell teremteni azt a biztos hátteret is a válogatottban, akiknek a pályára lépése nem okoz színvonalcsökkenést. Fontos tehát, hogy a meglévő játékosok mellé, akik között a meglátásom szerint jól működik a kémia, megérkezzenek a jövő további nagy tehetségei is.  

Az utóbbi 2-3 évben meglátásom szerint sikerült majd egy sornyi magyar játékost felhozni ígéretes európai szintre, amely előtte sokáig nem volt jellemző a férfi kézilabdára. A 2005-ben vb bronzérmet nyerő férfi junior válogatott 16 tagjából még mintegy 6-8 játékosnak (pl. Mikler Roland, Császár Gábor, Putics Barna, Gulyás Péter, Nagy Kornél, Zubai Szabolcs) sikerült komoly, vagy legalábbis jelentősebb karriert befutni (szubjektív számítás), addig, és ez is sokszor átbeszélt téma, a 2014-ben Eb ezüstérmes U18-as csapatból csak Ligetvári Patrik mondhat magáénak nemzetközi karriert, Győri Mátyást és Juhász Ádámot ebben igazából komolyabb sérülései akadályozták meg.  

Ám a tehetségek ilyen mértékű elszórását nem engedheti meg magának a magyar férfi kézilabda, és a már említett 2023-as junior vb ezüstérmes gárdával már jobban is “bánt”. Hiszen Imre Bence, Ilics Zoran és Krakovszky Zsolt már a Bundesligában játszik (Krakovszky kevesebbet), Fazekas Gergő a Bajnokok Ligájában, és jövőre ugyebár már Palasics is Németországba teszi át székhelyét.  

Talán Palasiccsal, de a tévedés jogát fenntartom, elindult egy “projekt”, mikor is számos magyar játékos tette át a székhelyét Spanyolországba. Amely a 2008-as válságot követően már nem számít a legerősebb bajnokságok közé, de az idegenbe való beilleszkedés megedzheti őket pluszban, és Palasics kifejezetten tovább tudott fejlődni. És most is olyan fiatalok pattogtatnak Hispániában, mint Jánosi Tamás, Pergel Andrej vagy éppen Tóth Rajmond. Mindannyian megkapják a kellő játékidőt, és tudnak is alkotni a spanyol élvonalban. Kérdés, mennyire és mikor látják ezt meg a válogatottnál illetve tovább tudnak-e innen lépni. Mindannyian a huszas éveik elején járnak. Szerencsére számos olyan játékost fel lehetne sorolni, akik megfogadták számos szakember kérését, hogy próbálják ki magukat külföldön. És akkor még nem szóltam a tavaly ifi Eb-n bronzérmes fiúkról, akikre szintén nagyon oda kellene figyelni. Ezért van, hogy olykor ellenszenvvel nézem, ha egy, a top 2 utáni csapatba egyszerre leigazolnak egy külföldi játékost, pedig nyilván nem tilos. De ezekben a csapatokban indokolatlannak vélem a nagyszámú idegenlégiós szerepeltetését és a magyar tehetség padoztatását. Persze erre is lehet logikus választ adni, ami még meg is felelhet az igazságnak.

És persze ez örök kérdés marad, amit mi nem mindig tudhatunk, nem is biztos, hogy kell: jelesül, hogy ha egy játékos elveszik, nem lesz belőle nagy tehetség, akkor az azért van, mert nem kapott lehetőséget a legfontosabb éveiben, kvázi hibázni, amíg lehet, vagy önmagában nem volt annyi ambíciója, hogy tovább fejlődjön. Mert ebből a szempontból mindig kicsit féltem én is azokat, akik a magyar közegben maradnak, kisebb csapatokban. Lehetséges, de nagyon ritka a továbblépés lehetősége. Hanusz Egon vagy éppen Sipos Adrián kivételesek ebből a szempontból, de nem mindenki lehet kivétel. A következő egy év kérdése, hogy mi lesz a juniorok között tehetségesnek tűnő Papp Tamás, vagy éppen a nagyválogatottban is már szerepet kapó Ónodi-Jánoskúti Máté sorsa.

Mert (ha persze nem jön közbe sérülés, ami megeshet), akkor ez a mostani csapat kitarthat 2028-ig, utána azonban már biztosan gondolkodni kell a hogyan továbbon.

Fontos kérdés, a szurkolók között menő zrika, hogy a Veszprém állandó BL keretében egy magyarnak van jelentős szerepe, de a Szeged is sorra igazolja az idegenlégiósokat. Ebbe néha, helytelenül magam is csatlakozom, de nem azért, mert szegediként a Veszprém ellen szeretnék beszélni. És épp ezért lépjünk kicsit hátrébb a klubszimpátia kérdésétől. Mindkét csapat, kisebb-nagyobb reményekkel a BL legjobb 4-be igyekszik, és ez szükségessé teszi ezeket az áldozatokat, ez tény. Persze sokan szeretnénk azt, hogy ha például a TAO és az egyéb sporttámogatások révén óriási pénzeket költ az állam kézilabdára, akkor az úgy hasznosuljon, hogy nőjenek ki sorra a tehetségek az akadémiákon, és ahogy fentebb . Ez jelenleg csak kis részben valósul meg. Mondjuk ki: akik most egyre inkább belenőnek a válogatottba, azok közül a legtöbben a Veszprém, a NEKA vagy a Balaton-Felvidéki Kézilabda Akadémia játékosai. És ha az a fajta gondolkodás nem is szimpatikus a most mostmár ONE Veszprém KC vezetésétől, hogy az isten pénzét is elköltik világsztárokra, hogy BL-t nyerjenek (sokkal többet is, mint a Szeged), de azt el kell ismerni, hogy az utóbbi években jóval több, fentebb felsorolt tehetséget adtak a magyar kézilabdának (nem mindenki az ő kötelékükben volt persze, Imre Bence és Ónodi-Jánoskúti Máté a Fradiból robban(ha)t be, illetve Papp Tamás sem szerepelt Veszprémben), mint eddig például a Pick Akadémia. Reméljük, hamarosan onnan is kijönnek olyan játékosok, akik leteszik a névjegyüket, a felnőtt magyar válogatottban. Mert nekem ugyanis inkább a klubfilozófiával van bajom, és a vezetésnek a “BL-ért bármennyit fizetek” típusú pénzszórásával, és nem a veszprémi játékosokkal vagy a szurkolókkal.

Szóval kétségtelen: a magyar férfi kézilabda egy jó úton jár, amelyről azonban könnyen “lelökhetik”, ha az olimpiát nézzük. Portugáliát az eddigi legfontosabb mérkőzésünkön, a 2024 márciusi olimpiai selejtezőn megvertük, ám törnek fel. Párizsba pedig nem jutott ki olyan csapat, amelynek nincs ott a helye az erőssége alapján. Az Egyesült Államok azonban ott lesz Los Angelesben, így még öldöklőbb lesz a harc a repülőjegyért az angyalok városába.  

Boros Tamás