Vívó-vb - Ráadástussal maradt le a negyeddöntőről a női párbajtőrcsapat

Sport, 2022.07.20

Az első mérkőzését megnyerte, a másodikon pedig hosszabbításban esett találattal kikapott, így nem jutott negyeddöntőbe a magyar női párbajtőrcsapat a kairói vívó-világbajnokságon.

A Kun Anna, Muhari Eszter, Büki Lili, Nagy Kinga négyes kezdésként 45-20-ra lelépte a brazilokat, majd az esélyesebb, idén Európa-bajnok franciák ellen is jól kezdett, a harmadik asszó közepén 8-4-re vezetett. Ezután viszont jelentősen változott a helyzet, a francia csapat átvette az irányítást, és a nyolcadik pár után már 19-27 állt az eredményjelzőn. A végén Kun Anna ment fel a pástra Marie-Florence Candassamyval szemben, és szép tusokkal, köztük gyors lábra szúrásokkal egyre közelített ellenfeléhez. A vége előtt 25 másodperccel 32-32 volt az állás, majd amikor már csak hét másodperc volt hátra, a francia került előnybe. Kettővel később azonban megint összejött az egyenlítés, a hosszabbításban viszont újra a francia akciója volt pontosabb. Hiába vívott Kun nagyszerűen és verte 15-8-ra utolsó ellenfelét, a végén mégis a franciák örülhettek.

A felcsillant remény hirtelen elvesztése nem tett jót a magyar csapatnak, amelynek ráadásul az alsó ágon is erős ellenfelekkel kellett találkoznia. A 9-16. helyért előbb kikapott a Tokióban olimpiai bajnok észtektől, majd szorosabb meccsen a legutóbbi vb-n aranyérmes kínaiaktól. Végül - a 15. helyért rendezett mérkőzésen - legyőzte az izraelieket.


Eredmények:

a 32 között:
Magyarország-Brazília 45-20

a 16 között:
Franciaország-Magyarország 35-34

a 9-16. helyért:
Észtország-Magyarország 45-36

a 13-16. helyért:
Kína-Magyarország 45-43

a 15. helyért:
Magyarország-Izrael 45-39



Női párbajtőrben 33 csapat indult.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!