A görögök a találkozó második negyedét 6-1-re bukták el, és kevesebb, mint öt perccel a vége előtt még háromgólos hátrányban voltak, de egy másodperccel a dudaszó előtt Alexandrosz Papanasztasziu értékesített egy emberelőnyt, amivel fordítottak.
Az amerikaiak a negyeddöntőbe jutásért a kanadai vagy a francia csapattal játszanak, amennyiben a papírforma beigazolódik és nyernek, akkor a nyolc között a magyar válogatottal kerülnek szembe.
"Érdekes mérkőzés volt, az amerikaiak végig domináltak, az első félidőben, sőt, az első három negyedben kifejezetten jól játszottak. És még azt sem mondanám, hogy a negyedikben nem ment volna nekik annyira, egyszerűen a görögökön az érződött, hogy megalkuvás nélkül mennek előre, mert hisznek abban, hogy a végén úgyis megnyerik. De az látszott, bármelyik csapattal is találkoznánk, nagyon komoly és kiegyensúlyozott teljesítményre lesz szükségünk" - idézte Varga Zsolt szövetségi kapitányt a magyar szövetség
A két csapat nem egészen három héttel ezelőtt a világkupa Los Angelesben rendezett szuperdöntőjének bronzmérkőzésén találkozott egymással, a magyarok "először" ötméteresek után nyertek, ám a hazaiak óvása miatt az utolsó 4:24 percet két órával később újrajátszották, és ezután a házigazdák szereztek meg a bronzérmet.
A világbajnokságon megrendezték az első ötméteres párbajt is a csoportkörben: a szerb és a montenegrói válogatott között döntöttek büntetők, előbbi sikerét hozva.
A vb-ről a két döntős szerez kvótát a jövő évi, párizsi olimpiára.
Eredmények:
vízilabda:
férfi torna, csoportkör, 3. forduló:
A csoport:
Görögország-Egyesült Államok 15-14 (3-3, 1-6, 4-2, 7-3)
Ausztrália-Kazahsztán 22-6 (7-2, 3-0, 4-2, 8-2)
A csoport végeredménye: 1. (és negyeddöntős) Görögország 9 pont, 2. Egyesült Államok 6, 3. Ausztrália 3, 4 Kazahsztán 0
D csoport:
Spanyolország - Dél-afrikai Köztársaság 27-6 (8-2, 7-2, 8-2, 4-0)
Szerbia-Montenegró 17-15 (3-6, 4-2, 2-3, 4-2, 4-2) - ötméteresekkel
A csoport végeredménye: 1. (és negyeddöntős) Spanyolország 9 pont, 2. Szerbia 5, 3. Montenegró, 4. Dél-afrikai Köztársaság 0
később:
B csoport:
Kína-Olaszország 10.30
Franciaország-Kanada 13.30
C csoport:
korábban:
Magyarország-Argentína 21-13 (7-1, 5-4, 4-4, 5-4)
később:
Horvátország-Japán 12.00
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!