A 28 éves magyar versenyző - aki két évvel ezelőtt hatodik volt ebben a számban a Duna Arénában - az előfutamból a nyolcadik helyen jutott tovább 1:46.55 perces eredménnyel. Akárcsak délelőtt, ezúttal is erősen kezdett, ellentétben azonban akkori úszásával, ezúttal nem engedett ki a végén és az országos csúcsától mindössze három századdal elmaradva, 1:45.57-es idővel csapott célba, amivel összesítésben a hatodik lett.
"Ez megint egy nyugodt úszás volt, egy kicsit többet tettem bele, mint reggel, százötvenig megint visszafogtam magam, aztán egy kemény utolsó ötven, amivel szerintem sikerült meglepni a többieket. Ebben az úszásban még simán van egy másodperc, ha nem több, és ezt holnap meg is fogom mutatni" - nyilatkozta Kozma.
A szám fináléját közép-európai idő szerint kedden 13.02 órakor rendezik.
(MTI)
Galériánk
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!