Vizes vb - Márton Richárd hetedik 200 méter pillangón

Sport, 2023.07.26

Márton Richárd 1:55.02 perces idővel a hetedik helyen végzett 200 méter pillangón szerdán, a fukuokai vizes világbajnokság medencés úszóversenyeinek negyedik napján.

A 23 éves magyar versenyző az elődöntőben 1:54.54 perces idővel megjavította a tavalyi, római Európa-bajnokság döntőjében úszott egyéni csúcsát (1:54.78). A kontinensviadalon a világcsúcstartó olimpiai bajnok Milák Kristóf mellett második Márton ezt követően elmondta, helyezésben, dobogóban nem gondolkozik előre, de nagyon szeretne bekerülni 1:54 perc alá.

Márton a fináléban szokásához híven erősen kezdett, 50 méternél elsőnek fordult, a táv felénél pedig második volt. Riválisai ezt követően feljöttek rá, az utolsó fordulót hatodikként vette, végül hetedikként csapott célba.

A számot a francia Léon Marchand nyerte, aki így felülhetett a Milák Kristóf távolmaradásával megüresedett trónra.

"Egyáltalán nem figyeltem a többieket, csak úsztam, mint a bolond, szokás szerint. Most azért jóval fájdalmasabb volt a dolog, de becsülettel végigúsztam, ennyi jött ki belőle" - nyilatkozta Márton, aki az MTI kérdésére válaszolva - utalva keddi nyilatkozatára, miszerint az ébredéskor sok minden eldől - azt mondta, nagyon fájdalmas volt a reggel.

Hozzátette, az elődöntőt gyakorlatilag egy döntőnek fogta fel, így végül szerencsére nem az lett az utolsó úszása. "Megéltem, hogy a világ hetedik legjobb úszója vagyok, büszke vagyok magamra" - mondta Márton, aki bízik abban, hogy Milák Krisótffal kiegészülve a párizsi olimpiára még jobbak lehetnek.

"Az utolsó két-három hónapban igazából egyedül edzettem, a világ legjobbjával együtt készülni mindig jobb, remélem, a következő világbajnokságon már ő is ott lesz" - tette hozzá a magyar versenyző.


Eredmények:

férfi 200 méter pillangó, világbajnok:

-------------------------------------
Léon Marchand (Franciaország) 1:52.43 perc
2. Kryzsztof Chmielewski (Lengyelország) 1:53.62
3. Honda Tomoru (Japán) 1:53.66
...7. MÁRTON RICHÁRD 1:55.02
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!