Vizes vb - Valóra válik Vogel Soma gyerekkori álma

Sport, 2023.07.29

Karrierje során már sokadszor vált hőssé ötméteres párbajban Vogel Soma, a magyar férfi vízilabda-válogatott kapusa, aki négy büntetőt hárított a görögök ellen megnyert szombati világbajnoki döntőben Fukuokában, és most egy gyerekkori álma válik valóra.

"A büntetőpárbaj előtt átvettük a dolgokat, hogy ki hogyan szokott lőni, de ehhez jött még egy kis megérzés is, talán fele-fele arányban. Fáradtan nagyon nehéz szituációkban a lövők gyakran a jól bevált módszerrel próbálkoznak, általában az dönt, aki jobban ott tud lenni fejben" - nyilatkozta Vogel.

A Ferencváros kapusa "megjárta előtte egy pillanatra a poklot is", hiszen a negyedik negyedben egy elképesztően szerencsétlen gólt kapott, védése után szinte magának tolta be a labdát a képzeletbeli gólvonal mögé.

"Nem is tudom, mi történt ott, mintha kicsit a vb-döntő súlya ott lett volna a vállamon. Általában nem szoktam, de most izgultam, így egy-egy mozgás nem úgy ment, mint máskor, de nagyon örülök, hogy mentálisan benne tudtam maradni a meccsben" - mondta az MTI-nek a 26 éves hálóőr, aki a mérkőzés legjobbjának járó különdíjat is elnyerte.

Vogel egyértelműen az ötméteres párbajok specialistája, ugyanis karrierje során már korábban Európa-bajnoki címet, Bajnokok Ligáját és Európai Szuperkupát is nyert így.

"Egyértelműen ez a mostani lesz a kedvencem, szerencsére sok van belőle. Ez egyszerűen felülmúlhatatlan" - mondta Vogel, aki elárulta, gyerekkori álma válik valóra azzal, hogy a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában felkerül a neve a világbajnokok falára, ugyanakkor még az olimpiai bajnokok nevével ellátott márványtáblán is szeretné viszontlátni magát.

A magyarok 1973, 2003 és 2013 után történetük negyedik világbajnoki címüket szerezték, és a fináléba jutással kiharcolták a részvételt a jövő évi párizsi olimpián is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!