Vuelta a Espana - Roglic szakaszt nyert, Valter 28. lett, Kuss az élre állt

Sport, 2023.09.02

A szlovén Primoz Roglic nyerte a Vuelta a Espana spanyol kerékpáros körverseny nyolcadik szakaszát, melyen Valter Attila a 28. helyen ért célba. Összetettben az amerikai Sepp Kuss, Roglic és Valter csapattársa, átvette a vezetést a francia Lenny Martineztől.

Dénia és Xorret de Catí között 165 kilométert tett meg szombaton a mezőny. Nagyobb csoport tekert el a főmezőnytől, majd sokáig egy négyfős csapat haladt az élen, őket követte a 16-17 kerekesből álló üldözőboly. A mezőny, benne az összetettben esélyesekkel, harminc kilométerrel a cél előtt már csak bő kér percre volt az élen haladóktól, majd fokozatosan dolgozta le a hátrányát. A befutó előtt volt egy első kategóriás hegy, melynek tetejéig átrendeződött a sorrend.

Nyolcfős boly érkezett meg elsőként többek között Rogliccsal, Kussal, a dán Jonas Vingegaardal és a belga Remco Evenepoellal. Következett egy rövidebb lejtő, a végén pedig megint kapaszkodni kellett, s a hajrában Roglic megelőzte Evenepoelt, harmadikként pedig a spanyol Juan Ayuso ért célba. Kuss hetedik lett két másodperc hátránnyal, ezzel átvette a vezetést a jócskán lemaradó Martineztől.

Valter 28. lett, összesítésben pedig maradt a 24. helyen.


Eredmények (a Vuelta honlapja alapján):

8. szakasz, Dénia-Xorret de Catí, 165 km:
1. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 4:13:52 óra
2. Remco Evenepoel (belga, Soudal Quick-Step) azonos idővel
3. Juan Ayuso (spanyol, UAE) a. i.
...5. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 2 mp hátrány
...7. Sepp Kuss (amerikai, Jumbo-Visma) a. i.
8. Marc Soler (spanyol, UAE) a. i.
...13. Lenny Martinez (francia, Groupama-FDJ) 1:10 p h.
...28. Valter Attila (Jumbo-Visma) 3:05 p h.

Az összetett élcsoportja:
1. Kuss 30:51.06 óra
2. Soler 43 mp h.
3. Martinez 1:00 p h.
...6. Evenepoel 2:31 p h.
7. Roglic 2:38 p h.
8. Vingegaard 2:42 p h.
...24. Valter 9:19 p h.


Vasárnap Cartagena és Collado de la Cruz de Caravaca 184,5 kilométer vár a mezőnyre. A 78. Vuelta a Espana szeptember 17-én Madridban zárul.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!