TV műsor

WestEnd párbajtőr GP - Gyorsan búcsúztak a magyarok a nőknél

Sport, 2020.03.08

Mind a négy magyar főtáblás az első fordulóban vereséget szenvedett vasárnap a budapesti WestEnd párbajtőr Grand Prix női versenyében.

Büki Lili amerikai, Kun Anna és Muhari Eszter dél-koreai, Szász-Kovács Emese pedig olasz vívótól kapott ki. Utóbbi, Rio de Janeiro olimpiai bajnoka, aki ikergyermekei születése után most tért vissza, nagyon erős ellenfelet kapott a 2018-ban világbajnok Mara Navarria személyében, és az olasz egyelőre még egyértelműen jobb formában volt nála. Az első három perc után 1-4, a másodikat követően 4-10 volt az állás, a végeredmény pedig 8-15 lett.

"Élveztem minden percet, amit a páston töltöttem" - utalt Szász-Kovács Emese később arra is, hogy a szombati selejtezőben hat rövidebb, öt tusra menő asszót vívott, majd három sikeres, direktkieséses párharccal biztosította helyét a főtáblán. - "A 64 közé kerülésnek örülök, büszke vagyok arra, hogy itt lehetek. Ha valaki azt mondja, amikor megszülettek az ikreim, hogy hét hónap múlva vívni fogok és 64 közé is bejutok, akkor azt nem hiszem el neki. Már látszik, hogy jó az irány, amerre haladunk, sok korábbi érzés előjött, még olyan is, ami edzésen nem, de vannak nagy hibák is, amiket ki kell javítani" - tette hozzá.

A tokiói olimpiára a magyar női párbajtőrcsapat már nem juthat ki és az egyéni világranglistán sem áll senki kvótás helyen, de az áprilisi, európai zónakvalifikációs versenyen, Madridban még osztanak egy kvótát. Erre a viadalra mehet majd egy magyar, és az egyik pályázó Szász-Kovács Emese.


Eredmények:

a 64 között:
Margherita Guzzi Vincenti (amerikai)-Büki Lili 15-9
Csoj In Dzsong (dél-koreai)-Kun Anna 15-9
Jung Hjo Jung (dél-koreai)-Muhari Eszter 15-12
Mara Navarria (olasz) - Szász-Kovács Emese 15-8

negyeddöntő:
Szong Sze Ra (dél-koreai)-Josephine Jacques Andre Coquin (francia) 14-13
Hélene Ngom (francia)-Martyna Swatowska (lengyel) 15-11
Irina Embrich (észt)-Csoj 15-14
Alexandra Louis Marie (francia)-Giulia Rizzi (olasz) 15-13

elődöntő:
Szong-Ngom 15-13
Louis Marie-Embrich 15-8

döntő:
Louis Marie-Szong 15-13

A végeredmény: 1. Alexandra Louis Marie, 2. Szong Sze Ra, 3. Hélene Ngom és Irina Embrich, ...39. Muhari Eszter, ...46. Büki Lili, ...60. Szász-Kovács Emese, ...63. Kun Anna


A versenyt a koronavírus magyarországi megjelenése miatt zárt kapuk mögött rendezték a Ludovika Arénában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!