WNBA - Juhász Dorka: ezzel a csapattal élmény játszani

Sport, 2023.06.04

Mindig az első győzelem megszerzése a legnehezebb, és ez a mostani a következő mérkőzéseken segíthet majd - értékelt az amerikai női kosárlabda-bajnokságban (WNBA) játszott első győztes összecsapása után Juhász Dorka, a Minnesota Lynx magyar játékosa.

"Ma éreztem először, hogy ott volt a kohézió a csapatban" - mondta az MTI-nek a Washington Mystics ellen 80-78-ra megnyert mérkőzés után. Megjegyezte, hogy az elmúlt hat vesztes összecsapáson is mindig nagyon kicsin múlott a siker.

"A győzelem nagyon sokat jelent főleg mentálisan, nekem is nehéz volt feldolgozni, hogy az első meccseket elveszítettük, de ezzel a csapattal élmény játszani" - jelentette ki Juhász Dorka, akit idén tavasszal a Connecticut Egyetem csapatából szerződtetett le a Minnesota.

A magyar játékos elmondta, hogy a hangulat a csapaton belül családias, az edzők és játékosok közötti jó kapcsolat pedig a vereségek ellenére is megmaradt. Számára pedig újoncként nagyon sokat számít az a tudat, hogy bíznak benne a csapattársak és edzők - jegyezte meg, hozzátéve, a legutóbbi két mérkőzésen kezdőként lépett pályára és több mint 30 percet a parketten töltött, ami a bizalom jele.

"Minden mérkőzésen világklasszisok ellen kell játszani, ami nehéz, hiszen az amerikai egyetemi ligánál is fizikálisabb a profi bajnokság. Próbálok mindent és mindenből tanulni, és csak előre nézni, élvezni a játékot, mert ez egy bónusz, főleg úgy, hogy kiskorom óta nagy álmom volt, hogy ide eljuthassak" - közölte, és reményét fejezte ki, hogy a példája sok magyar kosárlabdázónak megmutathatja, hogy el lehet jutni a WNBA-be, ha ez az álmuk.

Cheryl Reeve, a Minnesota Lynx vezetőedzője az MTI kérdésére elmondta, eredetileg nem számoltak azzal, hogy már az első idényben ilyen mértékben alapemberként támaszkodnak az újonc magyar játékosra, de Juhász Dorka kimagaslik a játékintelligenciában.

Juhász Dorka a Washington Mystics ellen 33 perc 38 másodpercet töltött a pályán, ami alatt hét pontot - közte egy triplát - szerzett mezőnyből, valamint nyolc lepattanót szedett.

A Lynx legközelebb magyar idő szerint csütörtök hajnalban lép pályára a New York Liberty vendégeként.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!