Vb-2018 - Okos játékot tervez a dánok kapitánya a franciák ellen

Vb-2018, 2018.06.25

Az első két mérkőzésen mutatottnál okosabb játékot tervez a franciák ellen Age Hareide, az oroszországi világbajnokságon szereplő dán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Ezzel nem arra utalt a hétfői hivatalos sajtótájékoztatón, hogy Peru 1-0-s legyőzése és az ausztrálok elleni 1-1 alkalmával bután futballozott volna csapata, hanem arra, hogy a két győzelemmel élen álló, sztárjátékosok alkotta francia együttessel szemben nem vállalhatnak fel nyílt támadójátékot.

"Óvatosabbak leszünk. Nem hagyhatunk nagy területet a védőink mögött, mert ha elveszítjük a labdát, nagy lehetőség nyílik ellenfelünk számára. Bölcsebben, okosabban kell futballoznunk" - fogalmazott a norvég tréner.

Az oroszországi világbajnokság C csoportjának keddi zárásán a már továbbjutott franciák számára az első hely, a dánoknak pedig - akik győzelemmel megelőzhetik soron következő ellenfelüket - a nyolcaddöntős részvétel biztosítása a cél.

Hareidét megpróbálták szembesíteni egyik korábbi nyilatkozatával, melyben a francia válogatottról nem túl hízelgően beszélt. Erre előbb úgy reagált, hogy szavait kiragadták a szövegkörnyezetből, mert ő az 1998-ban világbajnok - szerinte az eddigi legjobb - francia csapathoz hasonlította a mostanit, másodjára pedig, amikor ismét neki szegezték, hogy akkor végül is milyennek is tartja a francia válogatottat, a játékosok egyéni kvalitásait emelte ki, a csapatjátékról nem ejtett szót.

A tréner hangsúlyozta: hisznek benne, hogy nyolcaddöntőbe jutnak, amihez egy döntetlen is elég lenne ugyan, de ezzel nem lehet pályára küldeni a csapatot.

"Ha ilyen gondolat van a fejekben, a játékosok passzívakká válhatnak" - vélekedett.

Elárulta, hogy követik majd a Peru-Ausztrália mérkőzés alakulását.

"A kollégám révén lesznek információink, azokat a félidőben meg is beszéljük, de nem biztos, hogy a játékosokkal is közöljük" - tette hozzá. A másik eredménynek csak akkor lesz jelentősége, hogy ha a dánok vesztésre állnak.

Christian Eriksen, dán válogatott sztárjátékosa, aki 18 évesen ott volt már a 2010-es vb-n is, úgy fogalmazott: nagyszerű lenne, ha összejönne a nyolcaddöntőbe jutás.

"A franciák nyilván elsők szeretnének lenni, de nekünk a saját kezünkben van a sorsunk és tovább akarunk jutni" - hangsúlyozta.

A kapus Kasper Schmeichel, a dánokkal 1992-ben Európa-bajnok, a Manchester Uniteddel Bajnokok Ligája-győztes Peter Schmeichel fia arról beszélt, hogy akár már hat pontjuk is lehetne, de ha előre beígérik nekik a négyet az első két mérkőzésre, akkor azt aláírták volna.

Arra a felvetésre pedig, hogy érez-e magán bármiféle nyomást az apja öröksége miatt, nemmel felelt, s határozott válaszával némi derültséget okozott a teremben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!