Vb-2018 - Sok dél-amerikai, kevés belga és francia szurkoló Szentpéterváron

Vb-2018, 2018.07.10

Szentpétervár belvárosában sétálgatva sokkal több dél- és közép-amerikai szurkolót lehetett látni, mint az itteni világbajnoki elődöntőben érdekelt két labdarúgó-válogatottét, franciát, vagy belgát.

Az észak Velencéjének is nevezett városban egyáltalán nem érződött, hogy este itt rendezik az oroszországi torna egyik elődöntőjét. Az ötmillió lakosú nagyvárosban talán elvesztek az idesereglett szurkolók, de alig néhány, mezbe öltözött drukkert lehetett csak látni a Téli Palota és az Ermitázs környékén. Ráadásul azok alapján is inkább úgy tűnt, mintha brazil-mexikói, esetleg kolumbiai-argentin elődöntő lenne.

Állítólag ennek az az oka, hogy a dél-amerikai fanatikusok - csapatuk menetelésében bízva - felvásárolták ennek az elődöntőnek a jegyeit, mivel Kolumbián kívül valamennyi dél- és közép-amerikai gárda ezen az ágon szerepelt, csakhogy végül csalódniuk kellett, mert egyikük együttese sem jutott el idáig.

Kora délután a belvárosban viszont több száz belga gyülekezett hangosan énekelve - stílszerűen egy belga sörözőnél. Ez volt az egyetlen olyan helyszín, ahol az ember azt érezhette, kedd este vb-elődöntőt rendeznek a városban. Francia mezt viselő drukkereket viszont csak elvétve lehetett látni még a stadion környékén is.

A francia-belga összecsapás magyar idő szerint 20 órakor kezdődik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!