TV műsor

A francia sárgamellényesek tizedszer is utcára vonultak a megkezdett nemzeti vita ellenére

Tizedszer is az utcákra vonultak szombaton az általános társadalmi elégedetlenséget megtestesítő franciaországi sárgamellényesek, annak ellenére, hogy a mozgalom nyomására Emmanuel Macron államfő a héten elindította az úgynevezett nagy nemzeti vitát, amelynek keretében a franciák helyi szinteken vitáznak a legégetőbb társadalmi és politikai kérdésekről.
2019.01.19 | 16:42 | Külföld | Franciaország

Francia zavargások - A hatóságok jelentős és radikális mozgósításra számítanak szombaton

A francia hatóságok jelentősebb és radikálisabb tömegekre számítanak a jobb megélhetésért csaknem két hónapja tüntető sárgamellényesek kilencedik, szombati megmozdulásain, mint egy héttel ezelőtt. A kormányellenes tiltakozások központja azonban ezúttal várhatóan nem Párizsban, hanem az ország középső részén található Bourges-ban lesz.
2019.01.11 | 17:15 | Külföld | Franciaország

Francia zavargások - Több mint egymillió euró gyűlt össze a megsérült rendőrök támogatására

Több mint egymillió euró érkezett csütörtök délutánig arra az internetes gyűjtésre, amelyet két nappal ezelőtt a jobb megélhetésért csaknem két hónapja tüntető sárgamellényesek megmozdulásain megsérült rendőrök támogatására indított egy jobboldali képviselő.
2019.01.10 | 16:48 | Külföld | Franciaország

Külföld | Franciaország Hírfolyam

12:10 Érettségireformot indít a francia kormány
16:38 Javult az iszlám megítélése Franciaországban, Macron nemzeti konzultációt kezdeményez
16:13 Illegális bevándorlás - A francia belügyminiszter szerint muszáj szelektálni a migránsok között
15:06 Zaklatási ügyek - Francois Mitterrand néhai államfő unokája jelentette fel a környezetvédelmi minisztert
14:28 Az ismételt havazás miatt Párizsban elővigyázatossági intézkedéseket rendeltek el az újabb káosz elkerülésére
20:12 Felmérés: a franciák megosztottak a bevándorlást illetően
19:13 Zaklatási ügyek - Újabb francia kormánytagot vádoltak meg
18:44 Macron elutasította a nacionalisták legfőbb követeléseit Korzikán
13:26 Káosz alakult ki a havazás miatt Párizsban
23:27 Megbénította a havazás Párizst
19:04 Macron kemény hangot ütött meg Korzikán a nacionalistákkal szemben
16:12 Havazás és hideg idő okoz fennakadásokat Franciaország északi részén
21:56 Vád alá helyezték a nemi erőszakkal gyanúsított iszlámszakértőt Párizsban
21:50 Illegális bevándorlás - Migránsok közti verekedésben 17-en megsérültek, köztük négyen súlyosan Calais-ban
15:52 Felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy volt francia államtitkár, amiért évekig nem nyújtott be adóbevallást
14:51 Őrizetbe vették a nemi erőszakkal megvádolt iszlámszakértőt Párizsban
18:06 Helyreállt a rend a francia börtönökben a fegyőrök tiltakozása után
16:45 Illegális bevándorlás - Több mint háromszáz embercsempész-hálózatot számoltak fel tavaly Franciaországban
15:56 Tetőzött a Szajna Párizsban, hetekig tarthat az ár levonulása
07:02 Még mindig emelkedik a Szajna vízszintje Párizsban, de nem fogja elérni a hat métert
17:45 Riasztást rendeltek el árvízveszély miatt harminc francia megyében, Párizsban pénteken tetőzik a Szajna
18:59 Macron: Franciaországnak szüksége van Németországra az európai reformokhoz
16:23 Terrorizmus - Újabb támadás börtönőrök ellen egy francia börtönben
20:37 Brit-francia csúcs - Macron: Párizs sem büntetni, sem jutalmazni nem akarja Londont a Brexitért
20:09 Vizsgálat indult Macron pártja nemzetgyűlési frakcióvezetője gyanús ügyében
19:55 Amatőrizmussal vádolják volt párttársai Marine Le Pent
22:53 Macron: nem épülhet újjá a dzsungel Calais-ban
15:21 Illegális bevándorlás - Párizs nagyobb hozzájárulást kér Londontól a calais-i migrációs helyzet kezeléséhez
16:39 Feltehetően gyújtogatás következtében leégett egy kóser élelmiszerbolt Párizs közelében
16:15 Brutális támadás ért Párizs egyik elővárosában két rendőrt szilveszteréjjel
08:10 Évértékelő - Franciaországban teljesen új politikai helyzet alakult ki
01:17 A franciák többsége ismét elégedett Emmanuel Macron politikájával
00:45 Iszlám Állam - Macron szerint februárra legyőzhető a dzsihadista szervezet
19:14 Többen meghaltak miután egy iskolabusz ütközött össze egy vonattal Franciaország délnyugati részén
18:02 Klímaegyezmény - Macron szerint vesztésre áll a világ a klímaváltozással szemben

Kövess minket a Facebookon!